Kutatási program

Hász-Fehér Katalin

Döbrentei Gábor életműkiadásáról

 Az elektronikus közzététel célja és jellege

  Döbrentei Gábor levelezésének és műveinek kiadása szorosan kapcsolódik e projekt leágazásához, az erdélyi gróf Gyulay Lajos naplóihoz és a Gyulay család levelezésének közzétételéhez. A Gyulay-naplók kiadása lényegében a Döbrentei-projektumból nőtt ki – a naplókat a kolozsvári kutatás során sikerült először áttekinteni, 2000-ben. A Döbrentei-levelezés gyűjtése azóta zajlik, és még nem zárult le. Az elektronikus közzététellel a korszak kutatói számára kívánjuk hozzáférhetővé tenni az összegyűlt dokumentumokat addig is, amíg a papírkiadás lehetővé nem válik.

1. A Döbrentei-rejtély

"Gróf Gyulay Ferenczné megszóllíta, hogy szereznék neki a' fija mellé eggy nevelőt. Minden levelet a' mit Döbrenteitől kaptam, általadám egy barátnénknak, kit a' Grófné is én is szeretek, 's erre biztam, hogy itélné meg a' levelek megolvasása után, alkalmatos lesz e a' Gyulay Lajos nevelésére, 's ez a' barátnénk a' leveleket nagyon megszerette, 's parancsolt velem, irnék neki. 'S Döbr[entei] elfogadta a' hívást. – 1809. kijött meglátogatni még most is élő atyját, ki Vas vagy Szala V[árme]gyében még most is Pap. Akkor vala Széphalmon is, 's még inkább öszvecsatlódánk. Moralisabb – tisztább és igazabb lelkü, tettetést és mesterkedést utálóbb, barátjaihoz hivebb embert nem lehet képzelni; dicsőséget keres a' maga tisztjeinek teljesitésében, 's lángol mind azért a' mi jó és a' mi a' Nemzetet fenntebb lépcsőre hágtathatja. Feje tiszta, mint lelke, 's Erdély vele kevélykedik, mert már egészen Erdélyinek tartja magát. Ott az elsőn, a' Gubernátoron kezdve, le az utolsó emberig minden szereti, minden ismeri [...] Növése a' középszerű nagyok köztt, nagy; hajai gesztenyések, bajusza vastag és borzas, de nincs hosszúra hagyva [...]"

A Szemere Pál másolatában fennmaradt portrét Kazinczy Ferenc rajzolja meg Szentmiklóssy Alajosnak 1816-ban, erdélyi utazásának évében.[1] Alig telt el egy évtized, és ez a rajz, ugyancsak Kazinczy műveként, teljesen ellentétes vonásokat nyer. 1828–1829-ből Kazinczynak egy külön kéziratcsomója maradt fenn, "Döbrentei" címmel, mely néhány sajátkezű levélmásolatot és feljegyzést is tartalmaz az egykori tanítványról és barátról. A gyűjtemény szerkezete és a cím, valamint a hozzá írt bevezető az egész történetet és Döbrentei-képet mintegy örökségként hagyományozza az utókorra:

"Azokhoz, a' kik ezt, most vagy később, olvashatnák, és nem ismervén a' történeteket, rajta megbotránkoznának.
Túl van az minden megfoghatáson a' mit Döbrentei űzöget, miolta a' Szerencse, merő tréfából, úrrá tevé, 's ideje volt hogy végre valaki előálljon, 's magának és társainak nyugtot szerezzen. Szelíd elnézéseim, kíméléseim, továbbá barátságos kéréseim hogy hagyna békét, sikeretlenek valának; kedvessé tévén ravaszkodásai által magát némellyeknél, az juta eszébe leczkéket osztogasson társai közt, 's ő ígérgete kegyelmeket, és hogy mások felett lebegtethesse magát, rosszúl szólla társai felől [...] Hideg vérrel tettem a' mit tettem, 's meggondolván hogy eggy megbántott gőgös Clavígo mire vetemedhetik a' maga Beaumarchaisja eránt, 's épen ennek meggondolása íratá velem a' levelet olly nyersen, a' hogy azt külömben nem írtam volna. [...]"[2]

 A levél, melynek valósággal elküldött változata nem maradt fenn, csak Kazinczy másolata az említett csomóban és két fogalmazványa a Szemere-tárban,[3] a következő hangnemben íródott:

"Téged elszédíte az a’ magad által is reményleni soha nem mert nagyság, hova mesterségeid juttatának el, nem érdemeid. De miként feledheted te, hogy az én hajlandóságom nélkül legfeljebb is eggy falusi Papocska levél vala, nem nagy talentumod ‘s talán még kevesebb tudománykád többet nem igen igérhetének; vagy mint testvérid Vas- és Bors-áros? Minekutána Septemberben rád ordítám a’ mit szemtelen garázda­ságod belőlem kisajtolt, most pedig nyomtatásban rád hányt szabdalásim rád ijeszthetének, nem tartok többé hogy pályámon beléd lehessen botlanom: de tőled annál inkább várhatom, hogy a’ mit ellenem rég ólta űzsz, ‘s már Pozsonyban is, most még dühösebben fogod. Itt vagyok tehát, elszánva mindenre, nevezetesen arra, hogy véres betűkkel festem homlokodra a’ mit érdemlesz, ha elégtételt nem kapok – azt a’ fogadást, hogy gaz suttogásid nekem és azoknak, a’ kiket én tisztelek, szeretek, békét hagynak. Pesten, Ápríl. 2d. 1829."[4]

 Mi történt a két levélrészlet közötti időszakban, mi váltott ki ekkora indulatot, arra a szakirodalom a hiányos források következtében eltérő válaszokat, többnyire feltételezéseket ad. Vannak, akik az akadémiai titoknoki állás körüli vetélkedést, mások Döbrentei és Kazinczy nyelvújítási nézeteinek különbségét, vagy a Döbrentei és az Aurora-kör között az 1820-as évek elejétől mutatkozó ellentéteket látják a háttérben. A leggyakoribb az az eset, amikor a Conversations Lexikon körül kipattant per vetül vissza az 1820-as évek kapcsolataira. Anélkül, hogy a polémiák részletes vizsgálatára a jelenlegi keretek között alkalom adódna, a körvonalaiban megidézett történet itt most egy több mint másfél évszázados irodalomtörténeti hagyomány természetrajzára és forrásvidékére hivatott rámutatni, melynek eredményeként Döbrentei Gábor nevéhez a legújabb időkig szinte állandó kísérőként tapad hozzá a "kétlelkűség", "simulékonyság", az "intrikus" jelző. Az egykori események tényleges okain túl a második, mélyebb tanulmányozást igénylő rejtély Döbrentei Gáborral kapcsolatban, hogy miért élnek vele szemben ezek az előítéletek ilyen szokatlanul hosszú időn keresztül.

 Életművének recepciója a fentiek következtében másfél évszázadon át csupán forrásszemléletű lehetett: tudományos munkásságának csak a korszak folyamataira és szereplőire vonatkozó dokumentumait, személyes iratainak, levelezésének is ezt a vonulatát tárták fel, mintegy öt-hatszáz darabot. Az általa kifejtett irodalomszervezői tevékenység, az erdélyi művelődési életben, az Erdélyi Muzéum szerkesztésében, az Akadémia szervezésében és a nyelvemlék-kiadásban betöltött szerepe szintén csak néhány kisebb tanulmány, életrajzi összefoglaló révén él az irodalmi köztudatban.[5] Egyéni irodalmi tájékozódásának, nyelvszemléletének, célkitűzéseinek a szervezői tevékenységétől és a hagyományozódó előítéletektől való független, tudományos újraértékelésére, gondolatrendszerének a kortárs hazai és európai kontextusokban történő vizsgálatára ezzel szemben csak az 1990-es évektől kezdődően történetek kísérletek. Szauder József utalásait, majd Csetri Lajos áttörő jelentőségű értekezését e téren Rohonyi Zoltán tanulmányai követték: ők voltak az elsők, akik Döbrentei Gábort a korszak egyik legműveltebb, legképzettebb alakjaként fedezték fel. Úgy látták, gondolkodása nem csak apró polémiák szintjén, hanem a maga rendszerszerűségében jelentett alternatívát Kazinczy nyelv- és irodalomfelfogásával szemben olyan erősen, hogy a legnagyobb kortárs szerzőknek, Kölcseynek, Szemere Pálnak, vagy Berzsenyinek irodalomszemléletére is hatással tudott lenni.[6]

 Az értékelő jellegű tanulmányok nyomán mutatkozott meg ugyanakkor a rendszeres filológiai munka elkerülhetetlensége. Csetri Lajosnak szándékában állt a Döbrentei-levelezés összegyűjtése és publikálása, azonban egészségi állapota megakadályozta őt ennek kivitelezésében.

 Az 1990-es évek végén kezdtem meg – részben az ő doktori előadásainak ösztönzésére – a kutatást. Az eredeti terv az volt, a publikált levelek begyűjtése után feltárni a nagyobb hazai és erdélyi kézirattárak dokumentumait, s két-három éven belül elkészíteni a szövegkiadást. A munkát az MTA Bolyai-ösztöndíja is segítette. Akkor még nem lehetett sejteni, mekkora és mennyire szórt az anyag. A publikált leveleket a múlt századi és a 20. század eleji közlési gyakorlat miatt szinte teljes egészükben újra fel kellett dolgozni. Végül a kutatás megkezdése után derült fény arra is, hogy a jegyzetanyaghoz nem lesz elegendő a misszilisek elszigetelt feldolgozása, hanem szükség lesz az életmű részletes áttekintésére. Így bővült fokozatosan az eredeti szándék és született meg a teljes anyag publikálására vállalkozó Döbrentei-projektum, melytől azt lehet remélni, feloldja a jelzett rejtélyeket, ugyanakkor lehetővé teszi Döbrentei alakjának és életművének a Kazinczy-örökségként hagyományozódó előítéletek alól felszabaduló értékelését, értelmezését.

2. A levelek

 Döbrentei Gábor 1803–1851 közötti levelezéséből a mai napi mintegy 1600 magyar, német, francia, angol, olasz és latin nyelvű dokumentum gyűlt össze. Ebből 650-re tehető az eddig publikált, tehát ismert szöveg, a többi pedig a készülő kötetekben (illetve itt, az elektronikus kiadásban) fog először megjelenni. Szinte teljes egészében ismeretlen anyag került elő a kolozsvári Állami Levéltárból, melynek vezetői, munkatársai, dr. Ioan Drăgan igazgató, Kis András nyugalmazott főlevéltáros és Lucian Şerdan asszony minden segítséget megadtak a Gyulai–Kuun-, a Wass Ottilia-, a zsibói Wesselényi-, az Aranka-, a Teleki-, a Mikó-, a Kozma-, a Bánffy-, és a Jósika-hagyaték áttekintéséhez. Kisebb számban, de ugyancsak új levelek vannak a kolozsvári Egyetemi Könyvtár[7] és az Akadémiai Könyvtár kézirattárában, és Molnár Lehelnek köszönhetően bepillantást kaphattunk az Unitárius Egyház Kézirattárába. Nem sikerült hozzáférni ugyanakkor a Református Egyház Kézirattárához, így ebben az esetben dr. Sipos Gábor kutatólevéltáros közlésére kell hagyatkoznunk, aki úgy tájékoztatott bennünket, náluk nincsenek Döbrentei-anyagok.

Forrásanyag tekintetében a Gyulai–Kuun-hagyaték volt a leggazdagabb. A mintegy nyolcszáz dossziéból álló iratállomány a nyelvész és orientelista Kuun Gézának, a Döbrentei által nevelt Gyulai-gyermekek közül Constancia fiának a gyűjteménye. Őhozzá került az 1869-ben elhunyt nagybátyja, Gyulay Lajos könyvtárának és kézirattárának nagyobbik része, mely autográf leveleket és Döbrenteire vonatkozó utalásokat egyaránt nagy számban tartalmaz.

 A dossziékban a szűkebb Gyulay család – az özvegy Gyulay Ferencné és a Döbrentei által nevelt négy gyermek, Karolina (Lotti), Constancia, Franciska (Fanny) és Lajos – egymás közti, tágabb rokoni, baráti és hivatalos levelezése is megtalálható. Egy részüket Lajos az 1860-as években, testvéreinek halála után beköttette, rendezte, más részük keverten és rendezetlenül került be a levéltárba. A családi anyag gyakran említi Döbrenteit, olykor pedig, különösen a korai dátumozású levelekbe, maga Döbrentei is beleír, vagy a gyermekek által fogalmaztatja meg üzenetét Gyulai Ferencnének.

 Jól mutatja a hagyatéknak ez a vonulata a legkorábbi időszaktól kezdve Döbrentei beilleszkedését az erdélyi társasági életbe, ismeretségi körének bővülését és azt a tiszteletet, melyet a Gyulay családdal rokonságban, kapcsolatban álló főúri személyek körében a maga nevelői és irodalmi tevékenysége iránt ébreszt. A bizalom és tisztelet erősödését jelzi például Wesselényi Miklósné házvásárlása Kolozsvárott az 1810-es évek közepén, mely azért történik, hogy fia Gyulay Lajossal együtt Döbrentei felügyelete alatt nevelkedjen. Az aránylag gyorsan létrejött személyes kapcsolatok, a nevelői, a tudományos és a szépirodalmi hírnév együttesen járult hozzá ahhoz, hogy az erdélyi főúri családok, a nemesség és az értelmiség összefogtak, anyagi és szellemi segítséget nyújtottak az Erdélyi Muzéum megindításához és öt évig tartó kiadásához. A folyóirat megszűnése végül nem a támogatás lanyhulásán, hanem Döbrentei elhatározásán múlott.

 Az előkerült levelekből és iratokból ugyancsak pontosabb, részletesebb képet nyerhetünk Döbrenteinek a Gyulay családban elfoglalt helyzetéről. Az utalások, megjegyzések alapján úgy tűnik, nevelői pozíciója mellett igen gyakran kapott megbízást gazdasági ügyek, szerződések, különböző vásárlások és házfelújítások intézésére, távolabbi birtokrészek felügyelésére. A 233. dossziéban Döbrentei Gábor kézírásával található például a szobák parkettázásáról, az ajtók lakkozásáról, az asztalosmunkáról szóló, egy fegyvertartó kaszten készítésére vonatkozó és számos egyéb megállapodás. Lajos arról számol be naplójában, hogy Döbrentei fasort ültetett. A nevelési időszak végére úgy tűnik, szinte nélkülözhetetlenné vált a családban. Illusztrációként egy kis jegyzet idézhető a 315. sz. csomóból, Gyulay Ferencné kézírásával: "Rosz irásomrol engedelmet kérek de miolta Debrentei nincsen a háznál az iro eszkőzők igen roszak de meg senki sincs aki egy pennát is tudjon csinalni az egész haznál."

 A kolozsvári anyagból kerültek elő azok a szerződésszövegek, melyek Döbrentei nevelői időszakának végén a fizetségét rendezik, s amelyek magyarázattal szolgálnak arra nézve is, hogy az 1820-as évek elején milyen jövedelem biztosította számára a hosszabb bécsi tartózkodásokat, és mire alapozta volna a Kisfaludy Károllyal együtt tervezett, de végül meghiúsult Árpádia c. lap kiadását. A szerződésből derül ki, hogy Döbrentei 1818-ig szinte semmit sem kapott meg fizetéséből, s így erre az időre, illetve 1819. március 1-jére, amikorra nevelői munkája befejeződött, mintegy tízezer forintnyi tartozása volt irányában Gyulay Ferencnének. Ezt végül a Gyulay család Heves megyei birtokának, Átánynak az átadásával egyenlítették ki, melynek értelmében annak jövedelme tíz éven át Döbrenteit illette meg. Valószínűleg ennek köszönhetően hirdethette ki 1822. július 29-én  nemességét Heves vármegyében, és választották meg ugyanitt táblabírává.[8]

 A családdal kötött szerződés szerint Döbrentei nem volt köteles Gyulay Lajost külföldi utazásra elkísérni, azonban úgy tűnik, az évekig Bécsben tartózkodó és udvari hivatalra váró tanítványt nem hagyta magára. 1820 és 1824 között többször töltött ő maga is hónapokat Bécsben Lajossal, de emellett lapalapítási, illetve akadémiaszervező terveit is egyengeti a birodalmi fővárosban – az Erdélyi Nyelvmívelő Társaságot szeretné újjáéleszteni. Ezzel egyidőben, az erdélyi arisztokrácia támogatásával, Pesten is főúri kapcsolatokat tud kiépíteni. Az életéből e kevéssé ismert időszakra szintén a Gyulay család tagjainak írott levelei, illetve később majd azok a beszámolók derítenek fényt, melyeket Bécsből Gyulai Lajos küld anyjának és nővéreinek.

 Bár a kolozsvári anyag sok újdonságot tartalmazott, bizonyos szempontból mégis szegényesnek mondható, s ennek oka szintén a Gyulai–Kuun-hagyatékból derül ki. Döbrentei Gábor halála után örökösei, két unokaöccse, Károly és Antal kezén az iratok eltünedeztek, többnyire eladogatták őket. Gyulay Lajos sok mindent megkapott, vagy megvásárolt tőlük. 1851 és 1855 között vezetett három naplókötetében feljegyzi például, hogy Döbrentei Antaltól visszakapta az egykori nevelőjével folytatott levelezését.[9] Hatalmas csomóként írja le az 1814 és 1848 között egymásnak küldözgetett leveleket, azonban azt is hozzáteszi, hogy több közülük hiányzik. Ez a levelezés azóta eltűnt, egyetlen gyűjteményben sem sikerült a nyomára akadni.

 Az iratanyag tehát már itt szóródni kezdett, és e folyamat nem állt le, mert, mint az 54. sz. csomóban Antal és Károly Gyulai Lajosnak címzett levelei mutatják, a két unokaöcs folyamatos pénzzavarral küzdött. Valószínűleg így kerülhetett a kéziratállomány nagy része különböző magánszemélyek tulajdonába, s szerencsés esetben később közgyűjteménybe. Az MTAK Kézirattárában a Széchenyi–Döbrentei levelezést őrző csomó utolsó darabja például a megszerzés körülményeire világít rá: Döbrentei Antaltól Németh Samu ügyvédhez kerültek a kéziratok, aki 1860. június 10-én kéri az Akadémiát, fogadja el tőle az 52 levelet.[10] Ismeretes az a történet is, hogy a Döbrentei-hagyaték egy részét a Korbuly család ajándékozta a pozsonyi Evangélikus Líceum könyvtárának, s innen az 1970-es évek elején az OSzK-nak csere útján sikerült azt megszereznie.[11] Pozsonyi kutatásunk során ugyanakkor néhány ott maradt dokumentum még előkerült.

 A Gyulay családnál maradt levelek, illetve a Gyulai Lajos birtokában lévő anyagok a családon belül szóródtak szét. Lajos halála után, 1869-ben a testamentum szerint a birtokrészek a kövekezőképpen oszlottak meg: a marosnémeti, andrásfalvi, mezőszentgyörgyi rész jutott Gyulay Constanciának, míg a kolozsvári, bogáti, pacali rész Wass Ottiliának, Franciska lányának, melyből Lajos végakarata szerint annak leánytestvére, Susanna (Minka) is megkapja részét. A lunkai birtokrészt eladták.[12] Lajos könyvtárát az Erdélyi Múzeumegyletnek szándékoztak adományozni, de az iratokból, úgy tűnik, mindannyiukhoz került valamennyi. Kuun Géza, Constancia fia, a marosnémeti birtokrész örököse a későbbiekben létrehozta a marosnémeti levéltárat, de több alkalommal adományozott kéziratokat a Magyar Tudományos Akadémiának, könyveket pedig a székelyudvarhelyi református kollégiumnak.[13] A mai, levéltári gyűjteményben lévő levelek arra utalnak, hogy a nála lévő kéziratmennyiség jóval nagyobb lehetett, tartalmazhatta Döbrentei Gábor levelezésének igen nagy részét. Található itt ismeretlen levél például Kossuth Lajostól, Széchenyi Istvántól, Szemere Bertalantól, Petrichevich Horváth Lázártól, Pázmándi Horváth Endrétől, Kisfaludy Sándortól stb.

 Kerültek kéziratok Wass Ottiliához és Minkához is. A 689. sz. dossziéban olvasható ugyanis egy 1869. június 16-i keltezésű, tehát Lajos halála után írt levél, melyben Minka kéri unokatestvérét, Kuun Gézát, hogy keresse ki nagybátyjuk pesti szállásán utolsó naplóját, és vigye el neki. Egy későbbi, 1880-as levélben Minka ismét arról számol be, hogy az ún. Gyulay-kalapon lévő sírdombok köré, ahová a Gyulay-testvéreket temették, vasrácsot állítottak, majd hazatérve a régi leveleket olvasgatták.

 A több kézen is átkerülő levelek többsége végül közgyűjtemények állományába jutott, legnagyobb számban az MTAK és OSzK Kézirattárába. A mai kutatónak azonban még így is azzal kell szembenéznie, hogy az ország valamennyi hasonló intézményében őriznek néhány darabot e korpuszból, a soproni líceumtól kezdve a pannonhalmi Bencés Apátság kézirattáráig. Ugyanakkor felmérhetetlen az elveszett levelek száma, melyeknek egy része, mint azt Kerényi Ferenc utóbbi közlése bizonyítja, magánkézből, magánhagyatékokból fog előkerülni.[14] Jómagunk nemrégiben Jancsó Elemér Aranka-gyűjteményét nézhettük át fiának, a kolozsvári Jancsó Miklósnak szíves engedélyével, s a más forrásokból Enyedi Sándor által már közzétett levelek mellett ismeretlen másolatokat is találtunk. A legnagyobb veszteség talán Döbrentei Gábor és Gyulay Lajos levelezésének eltűnése. Az MTAK Kézirattárában található néhány darabja ennek a kapcsolatnak azt mutatja, hogy a legbizalmasabb, leginformatívabb megnyilvánulásokat éppen ezek a több évizeden át küldözgetett levelek tartalmazták.

3. A naplók

 A kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattárában található Döbrentei Gábor naplókönyve és feljegyzéskötete, melyeknek létezéséről többször hírt adott a sajtó és az irodalomtörténet, Gálos Rezső és Biró Béla publikált is belőlük,[15] teljes egészében azonban most kerülnek először sajtó alá.[16] A bejegyzés szerint mindkét kötet Döbrentei Antaltól jutott Gyulai Lajos birtokába. A napló 1822-től 1845-ig tartalmaz bejegyzéseket, míg a feljegyzéskötetben a legkorábbi papirosszelet 1835. májusából származik, a legkésőbbi pedig 1850. június 13-áról. Az utóbbi eredetileg nem folyamatosan, kötetszerűen készült: a papírszeletekre vetett napi jegyzéseket Döbrentei Antal rendszerezte és köttette be, és így adta át Gyulai Lajosnak feltehetőleg 1858-ban, legalábbis Lajos előszava a kötethez ezzel a dátummal készült.

 Az egykori tanítvány azután három éven keresztül olvasgatta a naplót, folytatva azt az intenzív szellemi kapcsolatot, párbeszédet, mely negyvennégy éven át fennállt közöttük: az üres lapokon kommentárokkal, emlékekkel egészíti ki Döbrentei sorait, különös portrét alkotva így egykori nevelőjéről és önmagáról egyaránt. Ez a jegyzetelő olvasásmód hozza létre a 19. század egyik legkülönösebb, többszerzős napló- és memoárkötetét.

 A maga kommentárjai révén ugyanakkor Döbrentei feljegyzéskötetét Gyulay Lajos mintegy belefűzi saját, évtizedeken át vezetett naplóinak szövedékébe is. Régóta ismeretes, hogy a kolozsvári levéltárakban pihen több mint százharminc kötetes, egészében máig kiadatlan kéziratos munkája, mely a 19. századi irodalom- és művelődéstörténet egyik legnagyobb teljesítménye. Amikor Döbrentei Gábor az 1830-as évek közepén bírálatként fogalmazta meg, hogy a reményekkel ellentétben Lajosból nem vált se neves közéleti személyiség, se irodalmár,[17] talán nem is tudta, hogy a közélettől és a publikációs terektől távol, az üres papírtól – mint Lajos fogalmaz: a horror vacuitól – való borzadás által ösztönözve a korszak egyik monumentális műve készül.

       Irodalomtörténeti munkákban időnként olyan véleményekkel találkozunk, hogy Gyulai Lajos nem mindig pontos és hiteles szemtanúja az eseményeknek. Ez onnan ered, hogy – akárcsak később a Döbrentei-papírszeletek jegyezetelésénél –, mindig váltakozó szempontokból írja le a történéseket, élményeket és emlékeket. Egyszerre több párhuzamos füzetet vezet, ezeket színekkel, különféle szimbólumokkal, írásmóddal, ajánlásokkal, lapszámozásokkal, aláhúzásokkal, betétlapokkal különíti el, sőt bejegyzéseinek nyelve is eszerint változik: a nézőponttól függően vált át magyar, német, latin vagy francia nyelvre.

     Utolsó köteteinek egyikét annak szenteli, hogy feloldja hatalmas, több évtizedes munkájának struktúráját, felfedje annak rendszerszerűségét. Elsősorban ennek köszönhetően lenne reménytelen vállalkozás e naplókat részlegesen vagy válogatásban kiadni, hiszen szövegük, szerkezetük és szimbólumrendszerük egyaránt jelentéshordozó szintet képez, egyetlen, egységes, de kéziratossága folytán rejtett műalkotássá fűzve össze a különálló részeket. Ilyen megfontolásból vállalkozott 2007-ben a Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék munkacsoportja, hogy OTKA-támogatással megkezdi a Gyulay-naplók kiadását. Az első kötetek szövegét elektronikusan és papírkiadásban is sajtó alá rendeztük, az előbbit szöveghű kiadásban, az utóbbi modernizált átiratban (ld. ezen adatbázis "Gyulay-naplók" menüpontját).

4. A további kötetek

Az Erdélyi Muzéum tíz füzetének kiadása folyamatosan készül. Emellett szükségesnek látszott egy olyan kötet összeállítása is, amely Döbrentei Gábor irodalomkritikai, kiadói, nyelvtörténeti munkásságát a teljes életműre kiterjedően fogja át. A korabeli folyóiratokból, akadémiai kiadványokból összegyűjtött szövegek mellett több kolozsvári és hazai kézirat segíti e prózakötet kritikai igényű elkészítését. A levélforrásokon kívül elsősorban erre a gyűjteményre bízható a Döbrentei Gábor körül zajló vitáknak, többek között a Kazinczyval szemben megfogalmazott nyelv- és irodalomszemléletének, a Conversations Lexikon (a Közhasznu Esmeretek Tára)  készítésében és megjelentetésében játszott szerepének, a Berzsenyi-kiadást övező polémiáknak az újraértelmezése is.

 Külön érdekessége lesz a kötetnek azon állítás bizonyítása, hogy a hazai irodalomtörténeti műfajokat, módszereket és irányzatokat Döbrentei Gábor alapozta meg. Hasonló újdonságot fog jelenteni az 1830-as évek közepétől észlelhető váltás eredetének, okainak és hatásának vizsgálata Döbrentei nyelvhasználatában. Az Arany János által is "döbrenteizmusnak" nevezett, ma már szokatlannak tűnő nyelvújítási irány a korszakban korántsem tűnt annyira idegennek és egyértelműen elvetendőnek. Számos olyan kifejezés (pl. a "költész"), amely ma idegenként hat, a kortárs sajtóban, irodalmi művekben másoknál is felfedezhető. Döbrentei nyelvi tekintélyét egyébként egy Szemere Bertalan által írt levél is alátámasztja, aki 1844 januárjában a készülő bányatörvény szövegét küldi meg neki, hogy a mellékelt szójegyzékben feltüntetett idegen szavakra magyar kifejezéseket javasoljon.

 Végül újabb kötet Döbrentei Gábor szépirodalmi munkáit fogja tartalmazni. Ezek, főként a versek, kétségtelenül nem tartoznak a korszak legkiemelkedőbb alkotásai közé, azonban levélregényei, ossziáni hangú elbeszélő költeményei és nem utolsósorban drámafordításai eredeti esztétikai és műfaji nézeteket tükröznek.

5. Kazinczy Ferenc és az Erdélyi Levelek

 Döbrentei Gábor szépirodalmi tevékenysége valamennyi korabeli műfajra kiterjed a lírától kezdve az elbeszélő költeményig, drámáig, naplóig, levélregényig. Tudományos munkássága komoly fordulatot hozott a folyóirat-kiadás, nyelvemlék-feltárás, az irodalomtörténet-írás terén. Irodalomszemléletében nemcsak Bessenyei, Batsányi, Kisfaludy Sándor és Berzsenyi nézeteinek folytatója, illetve támogatója, hanem a romantikus esztétika egyik első hazai képviselője is. Kapcsolatai Erdélytől Bécsig és Angliáig, a művészeti és irodalmi élet képviselőitől az arisztokráciáig hihetetlenül kiterjedtek. Mindennek alapján azt mondhatjuk, Döbrentei Gábor alakja és életműve a 19. század első felének hiányzó paradigmája. Feltárása és az irodalmi köztudatba való visszaemelése újabb kutatásokat fog indukálni, számos homályos, vagy soha fel nem tett kérdést fog tisztázni a korabeli erdélyi művelődési élet, a Kazinczy-féle irodalom- és nyelvszemlélet, a pesti Aurora-kör, az akadémiaalapítás és az első akadémiai évek terén.

 Kazinczy Ferenc Erdélyi Leveleinek keletkezéstörténetében máris új eredményeket hozott. Ismeretes, hogy Kazinczy 1816-ban erdélyi körútra indul, s visszatértét követően levelekben megfogalmazott útirajzot ír. A mű azonban sohasem nyerte el végleges formáját, még a halála előtti napokban is a szöveg átdolgozására készül. Szabó Ágnes, tanszékünk PhD-hallgatója, aki néhány éve foglalkozik e levelek történetével, a kéziratok és utalások alapján tizennégy variánst tudott elkülöníteni. Döbrentei Gábor erdélyi tevékenységének tükrében derül fény arra, hogy Kazinczy, akinek egyik célja saját irodalomszemléletének és nyelvújítási elveinek erdélyi megerősítése, azért nem tudja eredeti szándékainak megfelelően megírni e leveleket, mert ottani ismerősei, s maga Döbrentei Gábor, másféle esztétikai és poétikai gondolkodás alapján bírálják a megküldött kéziratokat. Kapcsolatuk változását részben éppen a felismerés indítja el: Kazinczy, aki pártfogoltja, tanítványa kíséretében készül erdélyi diadalútjára, ott azzal szembesül, hogy Döbrentei Gábor kinőtte tanítványi szerepét és az övétől sok mindenben eltérő irodalmi program egész Erdély által támogatott, központi alakjává vált.[18]

2013. 07. 26.