Levél

[517r]
[idegen kézzel, ceruzával bekarikázva: 517]

Pest. April. 1^ső napján, [1]851.

     Kedves Lottim, Be igaz, és alkalmaztatható reám, és körünkre nézve — mely, mind inkább keskenyedik — utóbbi leveledben kifejezett megjegyzésed hogy: Ha fájdalmunk nem volna, örömünk sem lett volna soha! Mikor e sorokat irád, még nem tudtad, hogy ujj, és szokatlan bánat, boritotta be, kebleinket, melyeknek egyik felviditója Döbrentei volt — Ő már nincs többé, Ő már két nap ólta, a’ harcban elesett honvédek mellett nyugszik utolsó kivánsága szerint, a’ Budaörsi temetöben. Harcolt, küzdött Ő is, mint bár ki, a’ nemzeti ügy felvirágzása^[1] mellett, ’s kikellett mulnia, a’ fergeteg után, mely minden ültetményeket feldulni látszott^[2]

[1] Az ’i’ ugyanazzal a tintával javítva.
[2] A szó őrszóként funkcionál.