Levél

Gyulay Lajos Gyulay Karolinának, 1823. 04. 06. (Bécs)

[90r]
[idegen kézzel, ceruzával bekarikázva: 90]

Bécs Apríl 6dikán [1]823

Kedves Lottim,

Eddig én mondtam fel mindenütt volt szállásomat, most nekem mondta fel Ház Aszonyom Continé, kinek leányát, egy Olasz Gróf Spanochi csalogatja, ’s kinek ált akarja adni az én szállásomat, nyakra főre, szállást kell keresnem, ’s ha fejemre allok sem, kapok, három nap olta az egész várost egybejártam, de nem kaptam magamnak való szállást, vagy igen kicsi, vagy igen nagy, vagy igen meszsze, <n> vagy igen magas, de azzal vigasztalom <t> magam, hogy akkor, mikor körmömre fog égni a’ gyértya, kapni fogok, ugy már sokszor jártam, ’s igazán gyakran, kivált miolta itt vagyok jártam ugy, hogy a’ legnagyobb kedvetlenségek fenyegettek már, ’s akkor segitett egy láttatlan kéz rajtam, mikor már pontján voltam precipice-emnek, mellyröl az esést kellet volna csinálnom, azután hamar hogy ide jöttem, ’s ugy szolván egészen ismeretlen[1] és minden tekintetben, nagyon határ közé szóritott <ismeretekkel> tapasztalasokkal voltam felruházva, jártam egyszer ugy (nem hiszem hogy meg irtam volna, mert szégyeltem, azt meg vallani hogy magammal millyen tehetetlen voltam,) pénzem [elfogyott][2]

 


[1] beszúrva

[2] A szó őrszóként funkcionál.




Dokumentum típusa: Szövegoldal