Kisfaludy Sándor
1772 - 1844

Kisfaludy Sándor – (1772–1844), költő, drámaíró, Kisfaludy Károly bátyja. 1801-ben jelent meg a Kesergő szerelem című lírai dalciklusa, melyet második résszel (A boldog szerelem) kiegészítve 1807-ben közös kötetcímmel (Himfy szerelmei) újra kiadott. 1807-ben jelent meg a Regék a’ magyar elő-időből című kötete is a Somló, Tátika, Csobánc című regékkel. A későbbi­ekben regeköltőként vált népszerűvé. Kazinczy Ferenc 1809-ben né­metül, 1814-ben magyarul adta közzé recenzióját a Himfy szerelmeiről, emiatt lángolt fel a vita a Kisfaludy Sándor mellé álló du­nántúli iro­dalmi körrel, és ugyancsak ez vezetett a Mondolat-perhez. A Ma­gyar Tudós Társaságnak megalakulásakor, 1830-ban első vidéki rendes tagja volt, 1833-ban az akadémiai nagyjutalmat Vörösmarty Mihály és közte osztot­ták meg. 1835-ben a belső viszálykodást elunva lemondott aka­démiai tagságá­ról, de ugyanebben az évben tiszteleti tagnak válasz­tották meg. Döbrentei Gá­bor arra céloz papirosszeletén, hogy Vörös­marty és Bajza József ellenezték Kis­faludy tiszteleti tagságát.

Kisfaludy Sándor 1842-ben lett tagja az öccse emlékére és nevé­vel 1836-ban alapított Kisfaludy Társaságnak. 1843-ban Garay János ja­vaslatára orszá­gos dalünnepet rendeztek számára, melyen megkoszo­rúzták. Az ünnepségen is nyilvánvaló volt azonban, különösen Eötvös József nyitó beszédéből, hogy elsősorban múltbeli költői tevékenységét értékelik. 1844. október 28-án hunyt el. Halála után Toldy Ferenc ren­dezte sajtó alá műveit, az akadémiában pedig 1844. november 18-án mondott felette gyászbeszédet, erre utal Döbrentei Gá­bor. A beszédben áll a következő mondat: „Fájdalmas, de való: Kisfaludy Sán­dor rég megszünt élni, mert rég megszünt folyton olvastatni mint egykor, ve­zetője lenni érzésein[kn]ek, szelleme nézetinknek, előképe a dolgozók­nak; az ő neve helyét a nemzet ajkain más nevek foglalák el: ő élve már a múltnak em­bere lőn, dicsősége az emlékezeté, s az élő nemzedék ré­gen az atyák árnyai közé sorolta.” (Toldy Ferenc irodalmi beszédei, Kiadta Bajza, Pozsonyban, 1847, Wigand Károly Frigyes betűivel és költségén, 1847, 116–117). Kisfaludy Sán­dort és Döbrentei Gábort több évtizedes barátság fűzte egymáshoz.

Döbrentei Gábor wittenbergi útjára a magyar irodalomból a Himfy szerelmeit viszi magával, és németre fordít belőlük néhány darabot. Wittenbergből hazatérvén, 1807 nyarán személyesen is felkeresi Kisfaludy Sándort. Feleségével, Szegedy Rózával azonban ekkor nem sikerül találkoznia. Kazinczyhoz írt levelében Döbrentei ekkor már a "regék költőjeként" említi Kisfaludy Sándort. Személyes és levélkapcsolatuk Kisfaludy Sándor haláláig tartott.

Hász-Fehér Katalin, 2011. 06., 2013. 27.