Döbrentei szöveg - Levél

Kazinczy Ferenc - Döbrentei Gáborhoz

1806. február 28. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak. Érsemlyén.

Döbrenteyhez Kazinczy.
Ér Semlyén Februárius 28^d. 1806.
Amaz ehhez néhány versét megbirálásra küldé.

 Szeretetre méltó kedves barátom!

Az Ur jóvolta engem megpirít. Óhajtanám azt megérdemleni, de érzem, minden érdemem egyedűl az, hogy ezt szívesen óhajtom. Ujabb dolgozgatásaimat az Ur nem láthatta, nem isméri; azok tehát, ha meg találják is érdemleni, majd ha megjelennek, javallását, eddig legalább meg nem érdemlették. Az Ur szép lelke Ideált teremte magának, ‘s azt kedvellvén, szeretetre méltó megtévedéssel úgy hiszi hogy engem kedvell. De hogy szavaim ál meghunnyászkodásnak ne tessenek, hallja meg az Ur vallásomat: Boldog ember, ki maga felől illy tévedést támaszthata! Örvendek szerencsémnek, ‘s kérem az Urat, hogy szeretetét – akár érdemlem, akár nem – tőlem meg ne vonja. Öregbedő napjaimnak édes örömére válhat az, ha a’ szerencse az Urat a’ Hazába vissza hozza. Az Ur bizodalmát rosszúl fognám érdemleni, ha hasonlóval nem szóllanék. Itt vannak tehát közlött verseire észrevételeim. Jól iratá az Urral természeti érzése, a’... Grófné halálára írt elegiájára nézve,[1] hogy a’ melly versre a költő kérve van, abból erőltetett vers lesz, ‘s az mást meg nem indít. Semmi sincs is trivialisabb, mint az alkalmatossági versezet. Nem fog az senkit érdekelni, hanem ha a’ költő eléggé bölcs, a’ Személy magasztalásait a’ dolog' magasztalásaivá által változtatni. – "Csokonai megholt!" – Erre azt lehetne mondani a’ franczia Comicus’ szavaival: temessétek el! – A’ Muzsák annyi halált megsirattak már, hogy az efféle versek kevés könnyeket fognak facsarni; ‘s gyanúba hozták magokat, hogy jajgatásaik bérbe fogadott Praeficák' jajgatásai. Ille dolet vere, qui sine teste dolet![2] Azonban nem lehet őket eltiltani hogy kedveseiket siratgassák, ha bár minket sirásra fakasztanak is. Jó; de ha sirnunk kell, viszont azt kivánjuk tőlök, hogy fájdalmok, mellyre olvasztának, légyen édes fájdalom.

A’ Balatonhoz írt hexameterek kedves érzést zengenek. De a’ Hexameternek egy bizonyos numerusa, rythmusa vagyon, melly ellen véteni nem szabad. – A’ caesurának a’ harmadik láb’ első syllabájáról 20 vagy 30 hexameter köztt csak egyszer kétszer lehet elmaradni. Ezen szabadsággal csak olly ritkán élhetünk – csak nem olly ritkán! – mint midőn az ötödik lábban spondaeust teszünk dactylus helyett. – A’ második törvény az, hogy soha, – de éppen soha – ne végződjék a’ hexameter 4 syllabával, úgy értvén a’ 4 syllabát, hogy az 5^dik láb dactylusának első czikkelyén megakadjon a’ szó.

nyu|ló || dagadott nagy

kedvetlen || zuhogással

nélkűl || mi okért volt.

hullám || haragos hab

elszégyenlék || magokat nagy

Balatont || oda hagytam.

Ezek mind igen kedvetlen hangzású hexameterek. Csak figyelmezzen az Ur, mennyivel szebbek ezek:

zuhogása csak ollykor
menttével elalszik
viszszhangja Tihanynak. etc. etc.

Igen homályosan emlékezem arra, a’ mit Wieland mond Cirus előtt a’ hexameter’ irása felől, megvallván, hogy ő azt a’ lantot mesteri kézzel soha sem verte.[3] Kérem, olvassa meg az Ur, lesse ki magán, mellyik lant verésére hívta leginkább a’ természet.

A’ lantoló Szép valóban naiv kis darab. Csak kevés egyengetés után, mellyet az Ur tehet, és bizonyosan tenni fog, igen szép kis ének lesz.

A’ Boldogtalanság mennyei darab. Kleist' lelkét lelem benne. Tiszta jámbusokban kellett vala neki írattatni, vagy szabadabb jámbusokban; mint a’ millyeket Daykával eggyütt én kezdettem.[4] Anapaestusokat tenni jámbusért szabad volt a’ régi rómaiaknál. A’ Német azt nem követi. Er streutet mit dem Ernste, mit der gravitaet des Tones. A’ Terentius sorait versnek ismeri a’ fülem: de Phaedrus senariusait úgy nézem mint a’ rossz tánczost. Dayka és én a’ jámbus láb helyett az öt lábu jámbus versben széltében éltünk spondaeussal, csak arra vigyázván, hogy a’ két utolsó syllabában, hol a’ rímes versekben a’ fül homoeoteleütont vár, mindig tiszta jámbus legyen, ‘s e’ szerint ez vala schémánk

È –|È –|È –|È –|È –

holott Horátz azt kívánta, hogy non ut de sede secunda ‘s a’ t,[5] a’ mi jámbusunk osztán így lett; de ez annyira nem ártott a’ vers szépségének, sőt azt még inkább nevelte, mindég komoly tárgyra lévén alkalmaztatva. – Bár csak addig míg az Ur Német országra ki megyen, sajtó alá kerülhetett volna kezeim közűl a’ szegény Dayka maradványa. Virág után ő az én itéletem szerint az első metricus Költőnk. Legalább bizonyosan az lett volna, ha megérhetett volna.

Hordozza az Urat a’ szerencse, édes barátom! Terjessze a’ magyar név becsületét oda ki, és készüljön nagy dolgoknak tételére. Kisnek házasságomra irt Epistolájából szeretném, ha az Ur egynehány nyomtatványt kivinne; de úgy, ha mellette lesz a’ német fordítás és kép.[6] Szolljon az Ur eránta Kissel, és végyen tőle parancsolatot, hogy Wielandnál és Göthénél róla mit mondjon. Én abban az Epistolában nem győzöm csudálni az élet’ józan philosophiáját, a’ széles olvasást, a’ legszebb poetai képeket, festést és szóllást, leginkább pedig azt a’ kifogyhatatlan ubertást, melly erőltetés nélkül mindég felséges harsogással megyen, mint a királyi Duna. Bizony szebb dalt még magyar lant nem zengett.

Ne felejtkezzék el az Ur rólam oda kinn is. Leveleit fél esztendő mulva Széphalmon Tokaj és Kassa közt, Ujhelyhez 1^1/2 Patakhoz, 3^1/2 orányira fogom venni. A’ sors ismét vissza vitt oda hol rabságom előtt destinátiom volt valaha lakni. Ott az a’ szerencsém lesz, hogy Sophiem szűléjitől csak 1^1/2 orányira lakhatom, pedig Gróf Török Lajos nekem 22 esztendők olta atyám immár, ipam pedig csak 1^1/2 esztendő olta.

Az Ipam felől lévén szó, hadd mondjak valamit ollyat, a’ minek az Ur a’ külföldön azt a’ hasznát veheti, hogy egy magyar polgártársa mellett szóllhatni fog. – Az Ipam ismeretes a’ maga chemiai productumiról. Ő abnormis sapiens, Horátznak szava szerint, az az nem az oskolák szerint gondolkozik. Valamelly austriai Gyógyító az Ipam’ dissertatiocskáját[7] az austriai Annalisokban nem csak élesen recenseálta, hanem az annalisok Irójinak tonusa szerint gorombán, az az a’ Báróczi Sándor szavával: németesen. Ugyan ezen Recensens láttatik a’ német Merkurius Kürtölője is lenni. Én az Ipam mellett, azért mert Ipam, nem fogok. Amicus Plato, amicus Aristoteles, sed magis amica veritas.[8] Nem értvén semmit sem a’ chemiához, sem az orvosi tudományhoz, nem tudom mellyiknek van igaza, az Ipamnak e’ vagy a’ Recensensnek? De azt tudom, hogy az Ipam sem nem charlatán, sem nem impostor. Többet mondok: látom a’ sok beteget a’ kin segít; látom, hogy egy orvos, ki a’ háznak nem barátja, megvallja, hogy a’ Gróf haszonnal teszi curáját; aber das ist nicht nach der Methode!!! – Láttam Dr. Jenisch levelét Berlinből, mellyben Ipamnak irja, hogy dissertatioja a’ berlini orvosok előtt figyelmet támasztott; ‘s jelen valék 1790^ben, midőn Dr. Szombathi József Ur Pesten hosszasan concertálta Ipammal a’ dolgot, és az Ipamat en médicin buzdította, hogy elmélkedjék ‘s főzze ki azt az ideát, mellyet az Ipam akkor forralt. Ipam Theophrastus Bombastus Paracelsus bombastjait soha nem olvasta: de olvasta az új chemicusokat, ‘s imé magát gyökeresen kitisztítá.

Éljen éljen szerencsésen az Ur. Az illyen szük kézzel hintett dicséret az igazi dicséret, nem a’ tömjén fojtó füsti.

igaz barátja.

Kiad. Hász-Fehér Katalin: Döbrentei Gábor levelezése, http://gyulaynaplok.hu/dobrentei, 2013.